Blog

Korszak – váltás

Blog / By

Ha vége van egy korszaknak az ember életében, vajon azt meg kell gyászolni, úgy ahogy egy kapcsolat végét meggyászoljuk? Mi történik, ha véget ér a kamasz kor, a középiskolás kor, vége a magányos éveknek, a szingliségnek? Mennyi átmenet van a két állapot között? Van egyáltalán átmenet? Gondolkodunk-e egyáltalán ezeken a dolgokon? A változás, amit a másik megjelenése hoz az életünkbe, milyen hatással van ránk, mit változtat meg bennünk? Ilyen és ehhez hasonló kérdések kavarognak a fejemben, ezekre keresem a választ. Ha az ember lánya sokáig van egyedül, azt csinál, amit akar, és általában akkor, amikor azt akarja. Meg van a szingli élet előnye. Azt mondják, az ember minél tovább van egyedül, annál nehezebb valakit beengedni az életébe. Én kiélveztem a szingli lét előnyeit, élveztem a szabadságot, az önállóságot. Közben volt időm és energiám magammal foglalkozni, fejlődni. Legbelül vágytam arra, hogy legyen egy férfi mellettem, hogy legyen, akivel megoszthatom az élményeimet, a gondolataimat, vagy akár a vacsorámat, és aki kicseréli a kiégett izzót a lakásban, és amikor kell, megmondja a tutit. Az életem beállt egy ritmusra, munka mellett több más dologgal is foglalkoztam, mindig megtaláltam azt a tevékenységet, ami kikapcsol, örömet okoz. Rajzolás, írás, új ismeretek elsajátítása, barátokkal eltöltött idő, mozgás. Néha eszembe jutott, hogy a sok elfoglaltság mellé hogy tudnék beilleszteni egy randit, egy kapcsolatot. Mikor olyan jelentkező volt, ezeket a kártyákat ki is játszottam. Valahogy nem tudtam időt szakítani rá. A 2020-as „világjárvány” mindent megváltoztatott a világban, mindenki világában. A karantén, a bezártság mindenkire máshogy hatott, minden ember másként reagált rá. Szerintem sok pozitív hatása is volt. Összehozott embereket, átformálta a gondolkodásunkat. A személyes találkozások, kapcsolatok felértékelődtek. Lelassult sok minden. Bennem is változtak dolgok. Amikor tavasszal egy férfi találkozóra hívott, itthon hagytam minden addigi elvárásomat, elképzelésemet. Valami oknál fogva nem az idealizált kép lebegett előttem, hanem elhatároztam, hogy rá fogok figyelni. Figyeltem a hangját, a mozdulatait, ahogy a szavakat használja. Második alkalommal bevitt az erdőbe, szó szerint. Jött a következő találkozó, a következő lépcsőfok. Haladtunk szépen fokozatosan előre. Néha csinálok, vagy mondok olyan dolgokat, amin utólag elcsodálkozom, vagy a fejemhez kapok. Ez én lennék? Ezt most miért így kellett? Nem ismerek magamra. Néha még kísért a múlt, a régi minták. Nem is olyan egyszerű játék ez. Megismerni valakit, és megmutatkozni a másiknak.

fotó:pinterest.com

zuhanás

Zuhanás

Blog / By

Zuhanás

……és egyszer csak el kezdesz zuhanni. Azt gondolod ez szörnyű, zuhanás megint. Pedig zuhanni nem csak lefelé lehet. A zuhanás történhet felfelé is. Elhagyod azt a helyet, azt a helyzetet, amiben addig voltál. Valami, vagy valaki kitaszított belőle, de lehet, hogy te magad voltál. A lényeg, hogy elindultál. Zuhansz. Az irányt nem tudod, csak később, mikor megérkeztél, vagy legalábbis megálltál egy pillanatra.

Somlóhegy

Vénasszonyok nyara

Blog / By

Vénasszonyok nyara

Csendesebb lett a világ, szeptembert írunk. Mintha lelassult volna. A nyárban elfáradt minden és mindenki. A hajnalok és esték már hűvösek. Napközben a hőmérő még nyarat mutat, de kifinomult orrom már érzi az ősz jellegzetes illatát. Lépéseim lelassultak, mintha azzal is kicsit késleltetném az időt. Ki akarom élvezni minden percét a nyárutónak. Délután beszedtem a ruhákat a szárítókötélről. Ahogy hajtogattam a nappaliban, némelyiket az arcomhoz emeltem és mélyen beleszagoltam. A napon száradt ruha illatával egyik parfüm sem ér fel. Ezt tettem a fehér kis nyári sálammal is. Szeretem ezt a sálat, véd a tűző naptól, és nyár estéken mikor borzongósra hül a levegő, vagy lengedez a szél, lágyan védi bőrömet. Ahogy arcomhoz szorítottam és mélyen beleszagoltam, nem a mosószer, vagy az öblítő, és nem is a parfümöm vagy a napon száradt ruha jellegzetes illatát éreztem, hanem fű szagot. A hétvégi kiránduláson ezt terítettem le a fűre, mikor az eget kémleltük. Emlékezetes nap volt. A hegy méltóságteljesen állt előttünk. Utazásaim során eddig csak messziről, a főútról csodáltam. Mindig érdekelt milyen lehet fent, milyen lehet rajta sétálni, milyen lehet ott az élet. Most eljött a pillanat, amikor megismerhetem, választ kaphatok a kérdéseimre. Tudom, egy nap ehhez kevés, de mégis. Említettem az utazásaimat. Ezen az útvonalon két barátnőmhöz utazom, utaztam. Az egyikhez nem kellett elmennem a hegyig, de a leágazásig ismerős érzések jöttek. Emlékezés, mely fájdalmas, mert már nincs, és hálás, mert volt. A másik barátnőmhöz utazva elmegyek a hegy előtt. Megilletődve álltam a hegy szoknyáján, és kíváncsian, teljes nyitottsággal vágtam bele a felfedezésbe. Megpróbáltam magam mögött hagyni mindent. Nem mindenhol volt könnyű az út. Néhány helyen az erdő illata visszarántott, és amilyen mélyen csak tudtam magamba szívtam. Egy helyen kiérve az erdő hűvöséből csodás panoráma tárult elém. A párás levegőben ott volt a távolban a Káli medence. A méltóságteljes Badacsony, a kacér Hegyestű és a többiek. Visszafogtam kitörni készülő könnyeimet. Próbáltam megvizsgálni az érzéseimet. Oly régen voltam már ennyire természet közelben, a határtalan panoráma, a táj szépsége, az ősz nyugodtsága meghatotta lelkemet. A Káli medence látványa pedig a veszteségre emlékeztetett. Megkapó, megindító volt az egész. A vezetőm a hegyen nőtt fel, mindent tud róla. Olyan rajongással beszélt róla, hogy feltettem magamban a kérdést, hogy nekem van-e ilyen hely az életemben, ami ennyire sokat jelent. Mintha megérezte volna a gondolatomat, tőle is elhangzott a kérdés. Nincs. Hogy ennek mi az oka, nem tudom, lehet az, hogy Nyilas jegyben születtem, és a symbolon kártya szerint a Nyilasnak nem ér le a lába a földre. Ennek okán nem is tud gyökeret ereszteni. Talán nem is kell okot keresni. Végig mentünk a hegy gerincén, nem néztem az időt, gyomrom sem jelezte annak jelentős múlását. Megnéztük a hegynek azt az arcát, melyet a főútról annyiszor láttam már. Visszafelé a kilátónál leheveredtünk a fűbe, és hanyatt fekve az eget néztük, majd behunyt szemmel befelé figyeltem. Éreztem a Föld energiáját, megtartó, stabil erejét. Ahogy egyre jobban ellazultam és beleengedtem magam a pillanatba, kezdtem érezni azt, hogy befogad a hegy. Ahogy álltam a nappaliban és a fehér sálamba fúrtam orromat, nyugalom áradt szét a testemben.
Ez a kirándulás nem csak a hegy megismeréséről szólt, sokkal inkább utazás volt önmagamba, lelkem legmélyébe. Néha fizikailag is meg kell mászni a hegyet, hogy meglássuk a bennünk lévő akadályokat.

Erika

Életmesék – Erika

Blog / By

Már barnultak a gesztenyefák, elkezdődött az iskolai előkészítő. 1970-es évek elejét írtuk. Kevés dologra emlékszem abból az időből, nagyon régen volt, és az utána érkező események kitolták emlékezetemből az akkor történteket. A kis faluban nem volt óvoda, így egy évet kellett előkészítőbe járnunk. Maroknyi kis emberke foglalta el helyét az iskola padjaiban. Ismerkedtünk egymással. Általában csak az utcabeli gyerekekkel vagy a szomszéd utcában lakókkal játszottunk előtte. Mindenki külön kis emberke, más-más egyéniség. Volt köztünk kis kényeskedő, elálló fülű. Volt, aki lehajtott fejjel járt, volt szemüveges, és akadt, akinek éppen kiesett pár foga. A menőknek volt esernyője. A fiúk hangosak és elevenek voltak. Ahogy nagyobbak lettünk, folyton a fenekünket ütögették. Emlékszem pár csínytevésre, hogy ki volt az ötletgazda azt nem tudom, de sokan benne voltunk. Pár évismétlőt felvettünk és magunkkal cipeltük. Átjártunk egymáshoz, ismertük egymás családját, a szülőket, testvéreket. Nem voltak nagy különbségek, egyformák voltunk. Nem ismertük a divatmárkákat, a rokonságban körbejártak a ruhák. Jártunk a posta melletti „kisiskolába” ott volt mókuskerék és mérleghinta is. Az utóbbit elég rendesen kihasználtuk. Később átköltöztünk a faházba, ami a nagy iskola udvarában volt, két tanteremmel. Szinte vadregényes hely. Ha emlékeim nem csalnak, ott kinti budi volt, azt kellett használni. Egy hideg, esős őszi napon megjelent Belfegor, Beáék boxere. Annyira megrémültünk a kutyától, hogy felugrottunk a padok tetejére. Bea alig tudta kitessékelni a teremből. Szegény kutyus, valószínűleg unatkozott otthon, és szeretett volna játszani velünk. Amikor már nagyon nagyok voltunk, már azt is meg mertük tenni, hogy a partvist odatámasztottuk az osztályterem kifelé nyíló ajtajához, ami aztán az érkező tanárt szívélyesen üdvözölte.
Nyolcadik után szétszéledtünk. Ki-ki ment a maga útján. Pár társunkról azóta sem tudunk semmit. Falunapokon, szüreti felvonuláson volt legnagyobb esélye a személyes találkozásoknak. Valakivel mindig össze lehetett futni az osztályból. Három fiú már odaát van… Osztályfőnöknek jelentem az osztály létszáma tizennégy, hiányzik Lagyi, Zsiló és Moszi. Ha krónikást kellett volna választani, az biztosan Paprika lett volna, aki mindenre is emlékezett. Nemrég azt taglaltuk, hogy anno kinek mi volt a jele az előkészítőben. Atyaég! Úgy emlékezett mindenre, mintha épp a múlt héten történt volna. Azt gondolom nagyon fontos volt neki a mi kis közösségünk, olyan helyre tette ezeket az emlékeket, ahonnan rögtön elő is tudta venni. Ági néni nyugdíjba vonulásakor is hozta a formáját, postás szerkóban kézbesítette neki az ajándékokat. Ha humor kellett, ő nem ment a szomszédba. Ha elhajtottam a házuk előtt kocsival és kint volt, intettünk egymásnak. Ma, mikor jöttem haza nem láttam biciklizni az út szélén, és az udvaron sem volt. Ahogy kiértem a faluból, a mi kis falunkból, a temetőnél intettem egyet. Osztályfőnöknek jelentem, az osztálylétszáma 14, hiányzik Lagyi, Zsiló, Moszi és Paprika. Már barnulnak a gesztenyefák az út szélén.

In memoriam Pap Erika

karácsony

A karácsony szelleme

Blog / By

A Karácsony szelleme

Elfelejtettem kikapcsolni az ébresztőmet, így karácsony reggelén már reggel 7-kor felébredtem. Pár napja kaptam egy fácánt, abból főzök levest vacsorára. Nyáron a csapattal részt vettünk egy főzőversenyen, ahol az ország híres gasztrokibice elárulta, hogy miért lett csak második az amúgy nagyon ízletesre sikeredett fürjlevesünk. Ez ma reggel eszembe jutott, és gondoltam itt az idő kipróbálni. A titok birtokában és időmilliomosként kipattantam a jó meleg ágyamból, és nekiláttam a levesnek. A fácánt előző délután kitettem az erkélyre, mert fagyasztott állapotban volt. Kiléptem érte, és hirtelen azt gondoltam, hogy átaludtam a telet. A reggeli rigókoncert olyan volt, mintha már tavasz lenne. Feltettem a levest főni, csináltam pirítóst és teát, és kényelmesen megreggeliztem. Közben az elmúlt évek karácsonyain gondolkodtam. Minden karácsony más, más kívül is és más a lelkemben is. Azon gondolkodtam, hogy mi a karácsony üzenete? Mi az adventi időszak lényege? Vajon az idén mikor érkezett meg hozzám a karácsony szelleme?
November közepe volt, ködös, párás idő. Reggel még a szememet sem kellett kinyitni, hogy ezt megállapítsam. Ilyenkor más hangja van a belvárosnak. Kicsit csendesebb, visszafogottabb, mintha lelassulna az idő. Kevésbé harsány. Délelőtti kávézás várt rám, mély beszélgetéssel. Szépruhát öltöttem, nőnek öltöztem. A komor időjárás ellenére a levegő hőmérséklete meglepően kellemes volt. Ahogy átsétáltam a belvároson és megláttam a karácsonyi vásár bódéit, a reggeli különös hangulatom csak fokozódott. Még csendes volt minden, a karácsonyi fények egy része már a helyén várta, hogy ragyoghasson. A színpad még nem volt kész. Készült a város az ünnepre. Az utóbbi években nekem nagyon későn jött meg az érzés, a ráhangolódás. Ahogy kényelmesen haladtam a célom felé, felidéztem magamban a régi karácsonyok hangulatát. Gyerekkoromban megvolt az ünnepek forgatókönyve. Nem vetett fel minket a pénz, de nem is nélkülöztünk, úgy éltünk, mint a többi család a környékünkön. Abban az időben nem voltak ekkora különbségek, mindenki „egyforma” volt. Arra emlékszem, hogy volt egy várakozási idő, mikor a szobámban szépen felöltöztem, és testvéremmel vártuk a jelet, hogy mehetünk. Gondolom akkor jött a Jézuska. Megvacsoráztunk, és utána mehettünk a fához. A könyvnek örültem a legjobban. Sokat olvastam. Szerettem elmerülni abba a világba, amit a könyv írója alkotott. Később hangosabbak lettek az ünnepek ahogy bővült a család. Szenteste mindenki otthon van, és első nap megyünk a szüleinkhez, akkor együtt a nagy család. Minden karácsonyeste vágyom egy kis magányra, egy kis visszavonulásra, mikor magam vagyok, és befelé figyelek, megnézek egy filmet, vagy olvasok. Olyan mintha nekem az szent idő lenne. Volt időszak mikor mi is beleestünk az ajándékozás csapdájába. Szép legyen, nagy legyen, drága legyen. Szerencsére ezt hamar kinőttük. Már csak egy valami számít karácsonykor, egy szó fontos, egy érzés: együtt. Édesanyánk utánozhatatlan húslevese, a Papa halászléje, az ugratások az ebédnél, amikor egy-egy poén után könnyesre nevetjük magunkat. Az esélykiegyenlítős estébe nyúló kártyapartik. A gyerekkori emlékek felidézése. Ahogy múlik az idő egyre inkább érzem, hogy ez az igazi karácsonyi ajándék. Az együtt töltött idő, nem csak karácsonykor.
Azon a novemberi reggelen érkezett meg belém a karácsony szelleme. Nem foglalkoztam vele különösebben. A lakás ajtajára egy szolid kis díszt akasztottam, elkészítettem az adventi asztali díszt, ami szintén nagyon egyszerű, a lakáshoz illő. A konyhaablakba betettem az égőket. A karácsony szelleme szépen lassan, szinte észrevétlenül foglalta el helyét a szívemben és a lelkemben. 23-án sütöttem egy egyszerű paleo linzert, mert ketten is érzékenyek vagyunk. Sütés közben nem volt kapkodás, a laptopomon karácsonyi film ment közben. Karácsony reggelén írtam ezt a cikket a konyhaasztalnál, köntösben. A fácánleves lassan fő a tűzhelyen, estére kész lesz a vacsora. Délután még beiktatok egy hosszú kádfürdőzést is. Este szépen terített asztallal, finom vacsorával várom a gyerekeimet. Szívembe, lelkembe megérkezett a karácsony, kitölti lényemet. Nem hangos, nem hivalkodó, nem csillogó. Lágy és simogató. Meleget és biztonságot adó. Azt hiszem ez az érzés is olyan, mint a szerelem, azt sem lehet megfogalmazni, leírni szavakkal, csak érezni lehet. Pár napja volt a születésnapom, ilyenkor az ember számot vet az életével. Sok mindenen keresztülmentem az utóbbi években, sokat dolgoztam magamon, a múltamon. Elégedett vagyok a jelenemmel, érzem, hogy semmi sem volt hiábavaló. Most szinte gyermeki kíváncsisággal várom a karácsonyt, a születés ünnepét. Bizakodva, hálatelt szívvel várom, hogy mit hoz a következő év az életembe, hogy az eddig önmagamba fektetett munka, az elültetett mag milyen termést hoz, mit fogok aratni jövőre, milyen élet születik meg. A karácsony szelleme megmutatta magát, a karácsony szelleme én magam lettem.

különleges

Különleges

Blog / By

Életünk során emlékeket és tárgyakat gyűjtünk. Emlékből sok van, egy idő után a tárgyakat azért gyűjtjük, hogy életben tartsa az emléket. Ha ránézünk egy ilyen tárgyra, egy fotóra, felelevenedik bennünk az élmény, az esemény, az utazás. Vannak különleges pillanatok és különleges találkozások. Mindenben van egy első. Az első kimondott szó, az első önálló lépés. Első csók, első szerelem, mikor először megpillantod a tengert…. Folytathatnám a sort. Mindenki fel tud idézni magában sok ilyen első emléket. Az elsők mindig emlékezetesek maradnak. Az elsők mellett még fontosabbak talán a különlegesek. Mikor valaki által lesz valami különleges, mert azt csak ő tudja, csak vele tudod, csak vele jó. Az ilyen különleges embereket, eseményeket féltve őrizzük a szívünkben, és szűkös napokon erőt gyűjthetünk belőlük. Hálát adunk érte, hogy megéltük, hogy átéltük, hogy találkoztunk, hogy ismerhetjük, hogy elutaztunk oda, arra a helyre. Vannak olyan helyzetek is, amikor nem történik látszólag semmi különös, csak egy beszélgetés, melynek során kiderül, hogy te vagy a másiknak különleges. Különleges vagy a szemében valami miatt, és ezt elmondja neked. Ez nagyon jó érzés. Ha már megtapasztaltad, tudod. Ha belegondolsz, biztosan neked is van ilyen személy az életedben, aki valamiért különleges a számodra, de nem tudja. Ajándékozd meg egy vallomással, mond el neki hogy számodra miért különleges.

gyűrű

A jegygyűrű

Blog / By

Néha egy hétköznapi, átlagos beszélgetés segít megérteni dolgokat. Csak figyelni kell. Minap egy ismerősöm kért tőlem kutyával kapcsolatos információt itt a messengeren este. Már megszoktam, hogy munkámból kifolyólag itt is megkeresnek. Akár reggel, akár este. Az elején bevallom őszintén nem örültem neki, de rájöttem ez egy teljesen más világ. Belesimultam a dolgokba, ebbe a „társadalomba”. Befogadtak, elfogadtak, tán már hiányoznék is ha elmennék. Visszakanyarodva az esti kutyás beszélgetésre, egy negyvenes, későn megállapodó, kisgyerekes férfival váltottam pár mondatot. Nem sokat beszéltünk eddig, csak pár alkalommal, vagy az irodában, vagy a virtuális világban, de mindig jót beszélgettünk. Jól esett, élményszámba ment, mert egyedi a stílusa. Nyilas ő is mint én. A családdal kapcsolatban (kicsi gyermeke van, de nem házasodtak össze, élettársi kapcsolatban élnek) úgy nyilatkozott, hogy rabságban nem szaporodik. A jegygyűrűre annyit mondott, hogy nem tudják olyan tágra csinálni, hogy ne szorítson. Ezen elgondolkodtam. A válás után minden ékszeremet eladtam, a jegygyűrűt is. Kellett a pénz, és érzelmileg úgy gondoltam, jobb ha megszabadulok tőle. Nem sok bizsum van, néha karkötőt viselek, de még divatból sem jutott eszembe, hogy vegyek magamnak gyűrűt. Nem tudnám elviselni, viselni. Nyilasként óriási szabadságvággyal rendelkezem. Válásom óta nem sok kapcsolatom volt. Volt aki komolyabban tervezett volna velem, de én azonnal menekülőre fogtam. Nem azt jelenti, hogy nem tudnék megállapodni valaki mellett, de amint azt érzem, hogy valamiben korlátozni akar, máris tovább lépek. Ha valaki mellett lehorgonyzom majd egyszer, az csakis akkor, ha a teljes szabadságom megmarad. Ha nem érzem azt, hogy a másik irányítani, korlátozni, megszabni akar. Ha szellemem szabadon szárnyalhat mellette (nem leigázottan alatta). Egy barátom, akinek nyilas nő a párja azt mondta, ők a leghűségesebbek. Ebben igaza van. Ha találok valakit, vagy rám talál majd valaki, aki mellett ezt a szabadságot érezhetem, megélhetem, önként „adom fel”.

fotó: Depositphotos

Kis Etelka

Merj egyedi (önmagad) lenni!

Blog, Egyéb kategória / By

Iszonyú sok elvárást hordozunk magunkban. A család, az iskola a társadalom, a munkahely….stb. Elképzelted már mi lenne, ha ezektől megszabadulnánk? Hogy zajlana egy napunk? Mi lenne, ha azt tennénk egyész nap, amit szeretnénk, amihez kedvünk van? Az elvárások, a megfelelni akarás mind-mind ott lóg a vállunkon, Mázsás súlyként nehezedik ránk. Egy idő után már testi tüneteket okozva. Fáj itt, fáj ott, feszültség van a nyakban, a hátról nem is beszélve. Időről időre figyelmeztet a testünk hogy valami nem kóser, hogy rossz az irány, változtatni kellene. Igen, de hogy. Folyton ott motoszkál a fejedben. Aztán elkezdesz utána járni a dolognak, elmész masszőrhöz, elmész ilyen-olyan gyógyítóhoz. Érzed, hogy valami változik, jobb lett, jobban érzed magad. Így megy egy darabig, aztán megint jön a fájdalom innen-onnan. Keresel, olvasol, meditálsz, tornázol. Közben éled ugyanúgy az életed, aztán csodálkozol, hogy folyton visszaesel. Elkezdesz dolgozni magadon, legbelül. Haladsz egyre mélyebbre, ásol veszettül. Rátalálhatsz közben olyan dolgokra. amikre álmodban sem gondoltál volna. Közben ezerszer megbánod, hogy belekezdtél, de tudod, hogy már nincs visszaút. Menni kell előre, magad miatt. Az út eléggé göröngyös, nem is látod a végét, de kitartó vagy és mész előre összeszorított fogakkal, reménykedve, hogy megtalálod a megoldást. Ha szerencséd van, hamar megtalálod a megfelelő terapeutát, masszőrt. Elkezded látni, érezni az összefüggéseket. Apró kicsi kis megvilágosodások kísérik a folyamatot. Előfordul, hogy masszázs közben pontosan tudod, hogy milyen lelki teher okozza azon a ponton a fájdalmat, amit a „masszőr okoz”. Pedig nem ő okozza, ő csak egy „katalizátor”, csak segít feltárni a lényeget. Megtalálja, megmutatja hol vannak az elakadások a befeszülések. Naív vagy ha azt gondolod a masszőr megoldja helyetted. Kőkeményen oda kell tenni magad ha eredményt akarsz elérni. Szembe kell nézni azokkal a traumákkal, amik ezt okozzák benned, a lelkedben és a testedben. Mert a kettő egy és ugyanaz, de még hozzá kell vennünk a szellemedet is. Mindhárom részeddel kell foglalkozni, mind te vagy. A három szorosan összefügg, ha a testeddel foglalkozol csak, előbb-utóbb érezni fogod, hogy elindult valami a lelkedben is. Ahogy helyére kerülnek a csontok, izmok a testedben, úgy változik majd a lelked is, és előbb-utóbb azon kapod magad, hogy már más ember vagy. Lehet, hogy ott hagyod a munkahelyed, kilépsz a házasságodból, vagy a kapcsolatodból, elmarad egy-két ember a környezetedből. Kezd megváltozni a világ körülötted, megváltozik a világod, mert te legbelül változtál. Új embereket vonzol magad köré, és már nem bánod, hogy többen is eltűntek a süllyesztőben. A magabiztosság új értelmet nyer. Úgy növekszik benned, mint parlagfű a határban. Szépen lassan érzed, hogy szárnyaid nőnek, és el tudod hagyni a régi mintákat, a tested is jobban érzi magát. Érzed, ahogy el tudsz rugaszkodni a helyről ahol állsz, ahova beragadtál egy ideje. Felül tudsz emelkedni a gondjaidon, más szemmel látod a világot, megváltozik az értékrended. Egyre tisztábban látod a dolgokat, egyre egyszerűbbnek látod a világot, és egyre kevesebb a kérdés, erősödik benned az ösztön, amit lehet, hogy eddig elnyomtál, vagy elnyomtak benned. Kiszabadul a szellem a palackból és előfordulhat, hogy sok embernek nem tetszik majd, de te csak nézz a tükörbe és magaddal törődj. Csak magaddal törődj, de ne gázolj át másokon. Tartsd tiszteletben a másik embert. Adj hálát! Adj hálát a segítőidért, a lehetőségekért, és a benned rejlő erőért.

levél gyermekkori önmagamhoz

Levél gyermekkori önmagamhoz

Blog / By

Nézem magunkat a régi fotókon. Nem tudom te mire emlékszel, én alig valamire. Mintha nem is lettem volna ott veled. Ugye nem haragszol, amiért magadra hagytalak? De most visszatértem, itt vagyok. Ha visszamehetnék az időben figyelmeztetnélek. Elmondanám neked, hogy bízz magadban, bízz a megérzéseidben, az érzéseidben. Akkor kevesebb csalódás fog érni. Amikor úgy érzed, hogy a szíved nincs jelen, az eszeddel dönts. Az lesz a helyes döntés. Ha a szíved ott van, akkor nem is kell döntéseket hozni, megy minden magától. Ne higgy azoknak az embereknek, akik azt sugallják neked, hogy kevesebb vagy náluk. Hazudnak. Azért teszik, mert félnek tőled. Félnek, mert látják a nagyságodat. Látják a fényedet és nem tudnak vele mit kezdeni. Megijeszted őket, el akarnak takarni, taposni. Dühösek lesznek, és lehet, hogy bántanak is. Olyankor fordulj sarkon minél előbb, és menj onnan. Elmondanám még azt is, hogy hatalmas erő van benned, és senki nem állíthat meg. Bármit el tudsz érni. Csak akarnod kell, és tenni érte. Mindig higgy magadban. Felkészítenélek a csalódásokra, hogy ne érjenek váratlanul. Lesznek majd utad során jóbarátok, akik végig kitartanak melletted. Becsüld meg őket. Szeresd mindig önmagadat, magadnak te légy a legfontosabb. Elmondanám még neked hogy igazi csoda vagy, Isten nagyszerű tulajdonságokkal és kincsekkel ruházott fel. Szívedben ott a feltétel nélküli szeretet, de neked kell megtalálnod. Ott van mellette a megbocsátás képessége, használd, ahányszor csak kell, végtelen. Legyél hálás minden megélt percért, legyél hálás a nehézségekért is, a fejlődésedet szolgálják. Mosolyogj az emberekre. Találd meg mindenben a szépet. Élvezd az életed.