Életünk nagy részét kereséssel töltjük el. Keressük helyünket az iskolában, (én nem jártam óvodába, ezért ezt kihagytam). Keressük az első munkahelyet, aztán a következőt. Keressük a párunkat, a társunkat. Keressük a megfelelő lakást, a cipőnkhöz illő táskát, vagy fordítva, cipőt a táskánkhoz. Keressük az előnyös frizurát, a hajszínt. Régen próbálgattam, de már közel 20 éve nem festetem, ez az eredeti hajszínem. Keressük a saját stílusunkat, mi áll jól nekünk. Keressük a következő munkahelyet, az ideális telket, vagy házat. Orvost keresünk magunknak, a gyereknek. Óvodát, iskolát. Babakocsit, biciklit, gördeszkát, jégkorcsolyát, fodrászt, fogorvost, masszőrt. Sportkocsit, családi autót. Később már nyaralóhelyet, olcsó szállást, repülőjegyet keresünk. Időnk nagy százalékát kereséssel töltjük. Én nyughatatlan természet vagyok, örök elégedetlen. Nagyon ritkán érzem azt, hogy na ez most jó, ez az igazi, ez kell nekem. Legyen szó ruháról, cipőről, vagy akár tevékenységről. Ideig-óráig jó. Fellelkesülök, nekiugrom, csinálom. Van, hogy évekig kitartok valami mellett. Átrendezem a lakást, átfestem a falat, bízva abban, hogy jobb lesz úgy. Közben változom belül. Megtapasztalom, hogy milyen abban a cipőben járni. Rájövök, hogy mégsem ilyen lovat akartam, és megyek tovább. A keresés folytatódik. Egyedül barátokat nem kerestem soha, őket mindig az élet sodorta az utamba, vagy éppen el. Lehet, hogy ha nem keressük, megtalál bennünket az a dolog, személy, vagy épp munka, hivatás, ami nekünk való.
