A versek választottak engem
Rólam
Mindig csodáltam a művészeket. Úgy érzem, a művészetük által nyilvánul meg a lelkük, belső világuk. Ámulattal tudom nézni azokat, akik szinte együtt lélegeznek, együtt mozognak, élnek a hangszerükkel, ahogy eljátszanak egy darabot, beleadják a lelküket. Amint egy festő bánik a színekkel, az ecsettel, egy zeneszerző a hangokkal. Az írók, költők, akik elvarázsolnak minket egy másik világba, ahogy kinyitják az ajtót a képzeletünknek, miközben olvasunk. A tehetség, Isten megnyilvánulása.
Nem tartom magam különösebben tehetségesnek, amatőr vagyok. 38 évesen írtam meg első versemet. Barátaim unszolására belekezdtem egy verseskötet kiadásába. Versek mellett prózai írások is születtek. Arról írok, ami mélyen megérinti a lelkem.
Az irodalom nem tartozott a kedvenc tantárgyaim közé, bár nagyon szerettem olvasni, főleg kamasz koromban. Persze nem a kötelező olvasmányokat, de lelkiismeretesen azokat is elolvastam. A versek elemzését tán soha nem is értettem. Ha valaki azt mondja 20-30 évvel ezelőtt, hogy én verseket fogok írni, és azokat még ki is adom, akkor kinevetem. Mégis így történt. Az első naplómat tűzbe dobtam, később rájöttem, hogy butaság volt. Elkezdtem írni egy másikat. Az életem olyan fordulatot vett, hogy elkezdtem leírni akkor az érzéseimet, a velem történteket, mintegy önéletrajzi kisregényt. Verset soha nem akartam írni. Először egy téli napon ébredt fel bennem a versírás vágya, gondolata. Ekkor született meg első versem a Születésnapomra. Írásaimban feltárom lelkem legmélyebb érzéseit, szívem vágyát, életem szomorú pillanatait. Hihetetlen magasságokat és mélységeket élek, éltem meg.
A verseimet két csoportra bontottam, van egy korai szakasz, némelyik elég kezdetleges, mégis megosztom, így látszik a fejlődés, melyen keresztülmentem.