Kék kis virág

  • Honnan jöttél? – Kérdezte a Csillag
  • A Föld nevű bolygóról. – Felelte Kékvirág
  • Az nagyon messze van. Miért tetted meg ez a nagy utat? – kérdezte a Csillag.
  • Keresek valakit. – Válaszolta a Kékvirág.
  • Képes voltál ekkora utat megtenni érte? – Csodálkozott a Csillag.
  • Igen, felelte a Virág.
  • Fontos lehetett neked. Miért keresed?
  • Tudod a magamfajta törékeny, érzékeny kis virágnak Kertészre van szüksége. Egy olyan Kertészre, aki gondozza, ápolja. Megóvja a széltől, az erős napsütéstől, vizet ad mikor szomjas. Kigyomlálja a gazt körülötte.
  • Értem, mondta a Csillag. Folytasd kérlek.
  • Tudod Csillag, nekem nagyon jó Kertészem volt a Föld nevű bolygón. Nagyszerűen gondomat viselte. Ápolt, óvott, gondozott, vigyázott rám.
  • Értem, és őt keresed?
  • Igen Csillag, Őt keresem.
  • Miért, a Földön nincs több kertész?
  • De sok kertész van a Földön, de nekem csak az én Kertészem kell. Nélküle már nem olyan szépek a szirmaim, a gyökerem is elgyengült. A leveleimet megégette a Nap, a szél is megtépázott. El kellett jönnöm onnan.
  • Most már értelek Kékvirág.
  • Tudsz nekem segíteni? Nézett rá reménykedve Kékvirág.
  • Hát nem is tudom. Találkoztam a múltkor valakivel, aki szomorúan bolyongott, úgy rémlik egy virágot keresett, de nem emlékszem milyen színűt. Lehet, hogy ő volt a te kertészed? Egy szál vörös rózsa volt a kezében. Az ingére szívek és galambok voltak hímezve.
  • Akkor Ő volt az, csillant meg a szeme kis Kékvirágnak. Hol találom? Segíts nekem Csillag!
  • A Hold felé láttam sétálni. A szomszéd Csillag mesélte a múltkor, hogy minden holdtöltekor ünneplő ruhát vesz fel és sétálgat a Hold kapujánál, mintha várna valakit.
  • Milyen messze van innen a Hold? – Kérdezte a kis Kékvirág.
  • Ha sietsz, következő holdtöltére éppen odaérsz. – Bíztatta őt a Csillag.
  • Köszönöm neked Csillag a segítséget. Hálás vagyok érte.
  • Örömmel segítettem. Remélem a te Kertészed az és újra szépek lesznek majd a szirmaid.
    A kis Kékvirág búcsút intett a Csillagnak, nem volt vesztegetni való ideje, oda kellett érnie a Hold kapujához a következő holdtöltéig.
    A Csillag kíváncsian várta a következő teliholdat. Az ablakából éppen a kapujára látott a távcsővel.
    Pontban éjfélkor, mikor kiteljesedett a Hold, ott ált a kapuban a Kertész, ünneplőbe öltözött lélekkel, kezében egy szál vörös rózsa, szívében örök szerelemmel Kékvirág iránt. A Kékvirág megérkezett. Csapzott leveleit csak vonszolta maga után, szirmai megfakultak, elszakadtak. Amikor meglátták egymást összefonódtak. A Kertész óvatosan megigazította leveleit, szirmaira finom csókot lehelt, melytől újra szépek és fényesek lettek.
    Azóta minden teliholdkor kék színbe borul a Hold udvara. Egy halványkék fénysugár ereszkedik le egy tóra, melyen leszállnak a vízre. Megmártóznak, sütkéreznek a Hold fényénél. Szeretetükkel beragyogják a tóparti kis települést. Bejárják a jól ismert kedvenc helyeket. Egymást átkarolva sétálnak egyet a sétányon, koccintanak a teraszon, beintegetnek az ablakokon, és visszatérnek a kék fénysugáron át a Holdra.