A Karácsony szelleme
Elfelejtettem kikapcsolni az ébresztőmet, így karácsony reggelén már reggel 7-kor felébredtem. Pár napja kaptam egy fácánt, abból főzök levest vacsorára. Nyáron a csapattal részt vettünk egy főzőversenyen, ahol az ország híres gasztrokibice elárulta, hogy miért lett csak második az amúgy nagyon ízletesre sikeredett fürjlevesünk. Ez ma reggel eszembe jutott, és gondoltam itt az idő kipróbálni. A titok birtokában és időmilliomosként kipattantam a jó meleg ágyamból, és nekiláttam a levesnek. A fácánt előző délután kitettem az erkélyre, mert fagyasztott állapotban volt. Kiléptem érte, és hirtelen azt gondoltam, hogy átaludtam a telet. A reggeli rigókoncert olyan volt, mintha már tavasz lenne. Feltettem a levest főni, csináltam pirítóst és teát, és kényelmesen megreggeliztem. Közben az elmúlt évek karácsonyain gondolkodtam. Minden karácsony más, más kívül is és más a lelkemben is. Azon gondolkodtam, hogy mi a karácsony üzenete? Mi az adventi időszak lényege? Vajon az idén mikor érkezett meg hozzám a karácsony szelleme?
November közepe volt, ködös, párás idő. Reggel még a szememet sem kellett kinyitni, hogy ezt megállapítsam. Ilyenkor más hangja van a belvárosnak. Kicsit csendesebb, visszafogottabb, mintha lelassulna az idő. Kevésbé harsány. Délelőtti kávézás várt rám, mély beszélgetéssel. Szépruhát öltöttem, nőnek öltöztem. A komor időjárás ellenére a levegő hőmérséklete meglepően kellemes volt. Ahogy átsétáltam a belvároson és megláttam a karácsonyi vásár bódéit, a reggeli különös hangulatom csak fokozódott. Még csendes volt minden, a karácsonyi fények egy része már a helyén várta, hogy ragyoghasson. A színpad még nem volt kész. Készült a város az ünnepre. Az utóbbi években nekem nagyon későn jött meg az érzés, a ráhangolódás. Ahogy kényelmesen haladtam a célom felé, felidéztem magamban a régi karácsonyok hangulatát. Gyerekkoromban megvolt az ünnepek forgatókönyve. Nem vetett fel minket a pénz, de nem is nélkülöztünk, úgy éltünk, mint a többi család a környékünkön. Abban az időben nem voltak ekkora különbségek, mindenki „egyforma” volt. Arra emlékszem, hogy volt egy várakozási idő, mikor a szobámban szépen felöltöztem, és testvéremmel vártuk a jelet, hogy mehetünk. Gondolom akkor jött a Jézuska. Megvacsoráztunk, és utána mehettünk a fához. A könyvnek örültem a legjobban. Sokat olvastam. Szerettem elmerülni abba a világba, amit a könyv írója alkotott. Később hangosabbak lettek az ünnepek ahogy bővült a család. Szenteste mindenki otthon van, és első nap megyünk a szüleinkhez, akkor együtt a nagy család. Minden karácsonyeste vágyom egy kis magányra, egy kis visszavonulásra, mikor magam vagyok, és befelé figyelek, megnézek egy filmet, vagy olvasok. Olyan mintha nekem az szent idő lenne. Volt időszak mikor mi is beleestünk az ajándékozás csapdájába. Szép legyen, nagy legyen, drága legyen. Szerencsére ezt hamar kinőttük. Már csak egy valami számít karácsonykor, egy szó fontos, egy érzés: együtt. Édesanyánk utánozhatatlan húslevese, a Papa halászléje, az ugratások az ebédnél, amikor egy-egy poén után könnyesre nevetjük magunkat. Az esélykiegyenlítős estébe nyúló kártyapartik. A gyerekkori emlékek felidézése. Ahogy múlik az idő egyre inkább érzem, hogy ez az igazi karácsonyi ajándék. Az együtt töltött idő, nem csak karácsonykor.
Azon a novemberi reggelen érkezett meg belém a karácsony szelleme. Nem foglalkoztam vele különösebben. A lakás ajtajára egy szolid kis díszt akasztottam, elkészítettem az adventi asztali díszt, ami szintén nagyon egyszerű, a lakáshoz illő. A konyhaablakba betettem az égőket. A karácsony szelleme szépen lassan, szinte észrevétlenül foglalta el helyét a szívemben és a lelkemben. 23-án sütöttem egy egyszerű paleo linzert, mert ketten is érzékenyek vagyunk. Sütés közben nem volt kapkodás, a laptopomon karácsonyi film ment közben. Karácsony reggelén írtam ezt a cikket a konyhaasztalnál, köntösben. A fácánleves lassan fő a tűzhelyen, estére kész lesz a vacsora. Délután még beiktatok egy hosszú kádfürdőzést is. Este szépen terített asztallal, finom vacsorával várom a gyerekeimet. Szívembe, lelkembe megérkezett a karácsony, kitölti lényemet. Nem hangos, nem hivalkodó, nem csillogó. Lágy és simogató. Meleget és biztonságot adó. Azt hiszem ez az érzés is olyan, mint a szerelem, azt sem lehet megfogalmazni, leírni szavakkal, csak érezni lehet. Pár napja volt a születésnapom, ilyenkor az ember számot vet az életével. Sok mindenen keresztülmentem az utóbbi években, sokat dolgoztam magamon, a múltamon. Elégedett vagyok a jelenemmel, érzem, hogy semmi sem volt hiábavaló. Most szinte gyermeki kíváncsisággal várom a karácsonyt, a születés ünnepét. Bizakodva, hálatelt szívvel várom, hogy mit hoz a következő év az életembe, hogy az eddig önmagamba fektetett munka, az elültetett mag milyen termést hoz, mit fogok aratni jövőre, milyen élet születik meg. A karácsony szelleme megmutatta magát, a karácsony szelleme én magam lettem.