Egyéb kategória

Garázs

2020. január 6.
Fázósan húzom össze magamon a kabátot, amint kiszállok az autóból az irodaház mélygarázsában. Új év, új lendület, új célok. Negyvennyolc órával ezelőtt még koktélt kortyolgattunk csodaszép feleségemmel a Bahamákon. Szeretnék már gyerekeket, de ő azt mondja, még élvezzük az életet kettesben. Utazzunk.

– Jó reggelt! – köszön rám a portás – lemossam a szélvédőjét uram? – kérdezi kicsit bátortalanul.
– Igen, ráférne. – kezébe nyomok egy kis pénzt. Szemlesütve elveszi. Időnként megkérdezi, olyankor mindig igent mondok rá. Már két éve dolgozik nálunk, de még a nevét sem tudom. Egyidősek lehetünk. A lifthez érve látom, hogy érkezik egy kollegám, őt is megkérdezi. Tartom a liftet – karácsonykor gyereke született- mondja a kollegám. Hogy telt a szabadságod? –kérdezi.
Apa lett? Fut át a gondolat az agyamon, és kicsit irigykedve nézem, amint a kukákat húzza a kijárat felé.
Délután tiszta autó vár, nem csak a szélvédőt mosta le. Bemegyek a kis portásfülkébe, a felé nyújtott pénzt szabadkozva, de elteszi.
– Hallom apa lett. – Arca felragyog, és egy képre mutat az asztal felett.
– A hercegnőm. – A képen hárman vannak, felesége karjában a kicsivel, ő pedig mindkettőt átölve bástyaként áll mögöttük. A kitűzőjén látom a nevét, Zsoltnak hívják. A képről sugárzó boldogság szinte arcon csap.

2021. január 6.
Fázósan húzom össze magamon a kabátot a mélygarázsban. Új év, új lendület, új célok. A portásfülkébe lépve új képet látok a falon. Egy csodaszép kislány a szülinapi tortával, Zsolt a családját ölelve bástyaként a háttérben.
– Jó reggelt! – köszönök álmosan.
– Jó reggelt, és boldog új évet! Ezt a szendvicset neked küldte az asszony, veregeti meg a vállam. Ma te viszed ki a kukákat.

lidérc

Lidérc

Hideg a föld, arcomon madárdal,
jövőm hazug reménynek háttal
Elnémult békák, száraz ág reccsen,
hangtalan összeolvadok a végtelennel.

Csillagos égen lépeget a bánat,
felperzselt életem kiterítve szárad.
Arctalan zörejek, szárnyak suttogása,
köddé vált álmok lidércnyomása.

Egy szárnyaszegett gondolat
maradt belőled,
egy kihűlő testnyomat.

A kép forrása: pinterest.com

Kis Etelka

Merj egyedi (önmagad) lenni!

Iszonyú sok elvárást hordozunk magunkban. A család, az iskola a társadalom, a munkahely….stb. Elképzelted már mi lenne, ha ezektől megszabadulnánk? Hogy zajlana egy napunk? Mi lenne, ha azt tennénk egyész nap, amit szeretnénk, amihez kedvünk van? Az elvárások, a megfelelni akarás mind-mind ott lóg a vállunkon, Mázsás súlyként nehezedik ránk. Egy idő után már testi tüneteket okozva. Fáj itt, fáj ott, feszültség van a nyakban, a hátról nem is beszélve. Időről időre figyelmeztet a testünk hogy valami nem kóser, hogy rossz az irány, változtatni kellene. Igen, de hogy. Folyton ott motoszkál a fejedben. Aztán elkezdesz utána járni a dolognak, elmész masszőrhöz, elmész ilyen-olyan gyógyítóhoz. Érzed, hogy valami változik, jobb lett, jobban érzed magad. Így megy egy darabig, aztán megint jön a fájdalom innen-onnan. Keresel, olvasol, meditálsz, tornázol. Közben éled ugyanúgy az életed, aztán csodálkozol, hogy folyton visszaesel. Elkezdesz dolgozni magadon, legbelül. Haladsz egyre mélyebbre, ásol veszettül. Rátalálhatsz közben olyan dolgokra. amikre álmodban sem gondoltál volna. Közben ezerszer megbánod, hogy belekezdtél, de tudod, hogy már nincs visszaút. Menni kell előre, magad miatt. Az út eléggé göröngyös, nem is látod a végét, de kitartó vagy és mész előre összeszorított fogakkal, reménykedve, hogy megtalálod a megoldást. Ha szerencséd van, hamar megtalálod a megfelelő terapeutát, masszőrt. Elkezded látni, érezni az összefüggéseket. Apró kicsi kis megvilágosodások kísérik a folyamatot. Előfordul, hogy masszázs közben pontosan tudod, hogy milyen lelki teher okozza azon a ponton a fájdalmat, amit a „masszőr okoz”. Pedig nem ő okozza, ő csak egy „katalizátor”, csak segít feltárni a lényeget. Megtalálja, megmutatja hol vannak az elakadások a befeszülések. Naív vagy ha azt gondolod a masszőr megoldja helyetted. Kőkeményen oda kell tenni magad ha eredményt akarsz elérni. Szembe kell nézni azokkal a traumákkal, amik ezt okozzák benned, a lelkedben és a testedben. Mert a kettő egy és ugyanaz, de még hozzá kell vennünk a szellemedet is. Mindhárom részeddel kell foglalkozni, mind te vagy. A három szorosan összefügg, ha a testeddel foglalkozol csak, előbb-utóbb érezni fogod, hogy elindult valami a lelkedben is. Ahogy helyére kerülnek a csontok, izmok a testedben, úgy változik majd a lelked is, és előbb-utóbb azon kapod magad, hogy már más ember vagy. Lehet, hogy ott hagyod a munkahelyed, kilépsz a házasságodból, vagy a kapcsolatodból, elmarad egy-két ember a környezetedből. Kezd megváltozni a világ körülötted, megváltozik a világod, mert te legbelül változtál. Új embereket vonzol magad köré, és már nem bánod, hogy többen is eltűntek a süllyesztőben. A magabiztosság új értelmet nyer. Úgy növekszik benned, mint parlagfű a határban. Szépen lassan érzed, hogy szárnyaid nőnek, és el tudod hagyni a régi mintákat, a tested is jobban érzi magát. Érzed, ahogy el tudsz rugaszkodni a helyről ahol állsz, ahova beragadtál egy ideje. Felül tudsz emelkedni a gondjaidon, más szemmel látod a világot, megváltozik az értékrended. Egyre tisztábban látod a dolgokat, egyre egyszerűbbnek látod a világot, és egyre kevesebb a kérdés, erősödik benned az ösztön, amit lehet, hogy eddig elnyomtál, vagy elnyomtak benned. Kiszabadul a szellem a palackból és előfordulhat, hogy sok embernek nem tetszik majd, de te csak nézz a tükörbe és magaddal törődj. Csak magaddal törődj, de ne gázolj át másokon. Tartsd tiszteletben a másik embert. Adj hálát! Adj hálát a segítőidért, a lehetőségekért, és a benned rejlő erőért.

szingli

Vívódás – egy szingli gondolatai

Az élethez kell némi bátorság, de lehet, hogy sok bátorság kell. Ha sok csalódás ér a kapcsolatokban, előbb utóbb behúzódsz a csigaházadba, és onnan figyeled a világot. Biztonsági játékos leszel, a lehető legkevesebbet akarod kockáztatni. Ez azzal jár, hogy kizárod magad, elzárod magad a lehetőségtől. Nem akarsz újra sérülni, nem akarsz újra elesni, és aztán megint talpra állni. Óvatosan kezeled a közeledőket, sőt előfordulhat, hogy akiket régóta ismersz is átsorolod a „jobb távol maradni tőle” kategóriába. Megeshet, hogy úgy érezted találtál egy barátot, egy jó barátot, egy havert. Legbelül örültél, hogy végre valami jó is történik, hogy végre valaki érdek nélkül csak úgy keresi a társaságod, hogy az embert és nem a nőt nézi benned. Aztán legtöbbször jön a hidegzuhany. Felébredsz. Nő vagy! Állsz a tükör előtt, nézed az arcodat, és azt kérdezed attól, aki visszanéz rád, hogy mégis mi a fenét gondoltál? Már megint naív voltál. Kérdőre vonod, és számon kéred. Megígérteted vele, hogy ez volt az utolsó, többet nem lesz ilyen. Óvatosabb leszel, kevesebbet mozogsz emberek között. Megbecsülöd a régi igazi barátaidat, akik egyre kevesebben vannak, számolásukhoz elég az egy kezed. Megesik, hogy cinikusan bánsz pár emberrel, és szúrsz is, mert közben tüskéid lettek. Eleged lett, mert látod a szándékot, mert akkor még érzékszerveid éberen óvják a lelkedet. Éber vagy és figyelsz, leginkább menedékből. Már nincsenek illúzióid, a remény is lassan elalszik benned. Feladod. Jól van ez így, ahogy eddig is volt. Egyedül. Egyedül a világ ellen. Egyedül a viharokban, egyedül örömben, bánatban. Ezt már ismered, megszoktad, biztonságos. Nem érhet csalódás, nincs aki megbánt, nincs aki sértéseket vág a fejedhez, nincs aki a sárba tapos. Élsz így egy darabig, aztán a lelked lázadni kezd. Tudod valahol hogy ez így nem jó. A feltett kérdéseidre azonnal válaszolsz, igazolod magadnak a jelen állapotod, de egy részed továbbra is lázad. Egyre nagyobb teret hódít benned. Előbb-utóbb meggyőz, hogy bújj elő a menedékből, hogy élj újra. Remélj és bíz. Mert mégis mi történhet? Legfeljebb megint fájni fogsz, már azt is ismered, és tudod, hogy azt is túléled, abból is kigyógyulsz, mint eddig már oly sokszor. Esélyért könyörög benned az a részed, és győzni fog. Akkor megint kilépsz az ajtón, és esélyt adsz magadnak és a másiknak. Eldobsz minden elvárást, mert már mindent feladtál. Megéled a napjaidat, megéled a pillanatokat. Közben ezer kérdés kavarog a fejedben. Néha újra érzed a gyomrodban azt a különös érzést, amihez hasonlót gyerekkorodban is éreztél, mikor valami rosszat csináltál, és tudtad, hogy következménye lesz. Hasonló, mint mikor keveset tanultál a dolgozat vagy a felelés előtt. Hasonló, mint mikor az első randira készültél. Olyan érzés, ami néha jó és néha rossz. Ha megmarad a gyomrod tájékán, akkor jó, ha azt érzed, hogy közelít a torkod irányába, az már nem jó. Akkor besokalltál, túl aggódod, túl gondolod az egészet. Sokkal óvatosabb vagy, már nem adod ki magad olyan könnyen. Megfigyelő állásponton mozogsz, az érzelmeidet próbálod kordában tartani, figyelsz minden apró jelre. Próbálod a másikat olyannak látni amilyen valójában. Megengeded neki, hogy megmutassa magát, de te még mindig fedezékben vagy. A kérdések sokasodnak, gyakorlatiasan próbálod kezelni, kételkedsz, benne is, magadban is. Keresed a hibát, igazolásra vágysz, hogy miért ne. Állandó harcot vívsz magaddal. Hullámvasúton utazol. Reménykedsz, hogy hátha, de közben legyintessz is, nem akarsz újra sérülni, ezért inkább visszahúzódsz kicsit. Próbálsz minél tovább kívül maradni, hogy bármikor visszavonulhass feltett kezekkel, hogy bocsi, nem ilyen lovat akartam. Mert már pontosan tudod hogy mire vágysz. Legbelül már minden kérdésedre megvan a válasz. Az lesz az igazi, amikor már nem lesznek kérdések. Amikor már természetes lesz minden, amikor ösztönből működsz, mert minden porcikád érzi a biztonságot. A félelem nyüszítve vonul vissza valami nagyon mély zugba, mert látja, hogy itt neki már nem terem babér. Akkor tudni fogod, hogy megérkeztél, hogy hazaértél, otthon vagy. Bizalom és feltétel nélküliség, ezek lesznek az alapszavak. Kérdőjel sehol sem lesz. Látod a másikba saját magad, és úgy viszonyulsz hozzá, mint magadhoz, mert már tudod, hogy magadat kell a legjobban szeretni.

napnyugta

Boldogság, szerelem

Boldogság, szerelem

Egy késő esti beszélgetés után elgondolkodtam a szerelem fogalmán. A beszélgetés során arra jutottunk, hogy nem tudjuk megfogalmazni, hogy mi a szerelem. A következő kérdések merültek fel bennem:
Amikor szerelmesek vagyunk, akkor boldogok is vagyunk? A boldogság és szerelem mindig párban járnak? Lehet, hogy a szerelem csak egy pillanat? Lehet, hogy egy mozdulat? Hol érezzük a szerelmet? A szívünkben, a fejünkben, vagy a gyomrunkban? Vagy mindig máshol?
Ezeken töprengtem, és arra jutottam, hogy ez egyéni, személyes, intim dolog. Valószínű, hogy valami eget rengető nagy dologra számítunk, valami különlegesre, valami megfoghatatlan, megfogalmazhatatlan érzésre. Egy szárnyalásra, repülésre. Erre várunk, erre számítunk, és közben lehet, hogy elmegyünk mellette. Én már elengedtem ezt, úgymond „lemondtam” róla, de most eltöprengtem, és feltettem a kérdést, hogy én mikor voltam szerelmes. Amikor szerelmes voltam nem voltam mindig boldog, és amikor boldog voltam nem voltam mindig szerelmes. A két érzelem között lehet, hogy csak egy hajszál van? Van benne repülés és szárnyalás is, de szerintem sokkal több az a pillanat, az a mozdulat, ami nem repít az egekbe, csupán csak nagyon-nagyon jó érzés. Lehet, hogy ezek összessége, sorozata, sok-sok apró figyelmesség, érintés, gondolat, tánc és zene, ami összerakja bennünk az érzést.
Sok pillanatot fel tudtam idézni, hogy szerelem volt-e vagy boldogság, az úgy gondolom mindegy. Az érzés a lényeg, amit akkor éreztem és átéltem, amit ma is fel tudok idézni, és jó érzéssel tölt el. Az érzés, mikor felébredsz valaki mellett, és látod a szemében, hogy örül neked, boldog hogy mellette vagy azon a reggelen. Az érzés, amikor vacsorát főzöl, és várod, hogy megszólaljon a csengő, ott álljon az ajtóban egy üveg borral a kezében. Az érzés, mikor arra ébredsz, hogy a nyakadat cirógatva ébreszt, amikor meghallod a dalt a rádióban, amihez közös emlék fűz. Az érzés, mikor küld egy fotót az utazásról, és látod, hogy boldog hogy úton van. Mikor melletted alszik el, és hallgatod ahogy szuszog, vagy horkol, miközben megigazítod a takarót rajta. Mikor hazakísér, és ad két puszit az arcodra, de te már tudod, hogy ez csak a kezdet, a várakozás hogy melyik találkozásnál lesz az első csók. Mikor gondoskodik róla, hogy az autód tiszta legyen. Mikor télen átfagytál, és felmelegíti a lábadat. Mikor beszél hozzád, és olyan mélyen néz a szemedbe, hogy nem is hallod amit mond. Talán az is, amikor nyáron vihar előtt kint állsz az erkélyen, nézed a várost, a tornyosuló viharfelhőket, a szél még messze jár, csak előreküldött egy gyenge kis szellőt, hogy készülj a viharra, és ez a szellő bőrödhöz érve eszedbe juttatja a borzongást, amit a másik simogatása okozott valamikor.
A szerelem szó eredeti jelentése szerint a szerelem az, amikor egy idősebb férfi tanítja a fiatalabbat mind kulturális, filozófiai és szexuális szempontból. A kapcsolatainkban folyamatosan tanulunk, leginkább magunkról a másik által. Tanítjuk egymást, változunk és formálódunk. Bármi legyen is a vége, ne hagyjuk ki. Gazdagabbak, tapasztaltabbak leszünk tőle. Öreg korunkban lesz mire emlékezni mikor a lakóautó előtt ülve gyönyörködünk a tengerparton a lemenő nap utolsó sugaraiban.

Ciprus

Példakép

A lexikon ezt írja: “Mintául választott személy, akiben a példaképválasztó különösen értékes, számára vonzó tulajdonságokat érez meg vagy ismer fel.”
Nem emlékszem rá, hogy gyerekkoromban, vagy tinédzser koromban lett volna meghatározó példaképem. Nyilván volt, és van több olyan ember is a környezetemben, akikre valamiért felnézek, valamilyen területen nevezhetem is őket példaképnek. Az utóbbi időben kétszer szembesültem vele, hogy valakinek én vagyok példakép. Ez azért gondolkodásra késztetett. Az edzőterem öltözőjében Márti mondta, hogy én vagyok a példaképe. Csodálkozva kérdeztem, hogy miért? Válasz: a kitartásom és az elért eredményeim miatt, és mert olyan szép vagy, tette hozzá.
A másik hölgy nehéz helyzetben van most, és azt mondta az életem példaértékű számára: „Te vagy az élő példa, hogy nehéz helyzetekből is talpra lehet állni”.
Meghatódtam. Ezeknek a kijelentéseknek számomra súlya van. Felelősséggel jár, bár nem csináltam semmi különöset, élem az életem, úgy ahogy tudom. A nehézségeket igyekszem leküzdeni, megoldani. Ha ezzel példát mutatok, erőt adok másoknak, az jó dolog.
Próbálom mindig a dolgok jó oldalát nézni, pozitívan állni az eseményekhez, emberekhez. Több van már mögöttem, mint előttem. Megharcoltam a csatáimat, legfőképp magammal. Azt mondom megérte, és bíztatok mindenkit. Az élet gyönyörű. Minden helyzetre van megoldás. Tudom, hogy néha nagyon nehéz, és talán kilátástalannak tűnik egy-egy helyzet, de később visszanézve az ember már tisztábban látja, és a következő nehézséget már könnyebben veszi.

Békesség

Néha jól esik csak úgy lenni,
kávézó teraszán sütit enni.
Padon ülve olvasni, beszélni,
a világgal nem szembe menni.

Néha jól esik csak úgy lenni,
gondolatokba mélyen elmerülni.
Rigófüttyben gyönyörködni,
a világot átölelni.