Eti

Út

Igazan

Egyéb kategória / By

Nem mondom hogy sok barátom van, az évek előrehaladtával egyre kevesebb. Nem keresem az okát. Nagyjából sejtem, de most másról akarok írni. Szeretek beszélgetni emberekkel, legfőképp értékes, érdekes emberekkel. Egyre több jelenik meg körülöttem, aminek nagyon örülök. Szeretek embereket meghallgatni. Azt vettem észre, hogy sokan megnyílnak előttem. Akár ismeretlenek is. Állítólag van bennem valami….ezt váltom ki belőlük. Bíznak bennem. Régen, amikor igencsak csehül álltak a dolgaim a válás után, (két munkahely között, munkanélküli segélyen élve) volt egy olyan ötletem, hogy kiülök egy kávézó teraszára, kiteszek egy táblát, és egy poharat. A poháron csak annyi, ha úgy érzed, és amennyit érzel, vagy megtehetsz. A táblán annyi: meghallgatlak. Még lehet hogy megcsinálom. Csak úgy kíváncsiságból. Nagyon sok magányos ember van. Nem biztos, hogy egyedül élnek. Azt látom, sajnos főleg a fiatalok körében, hogy nem találják a megfelelő társaságot, társat. Csak találgatom az okát. Szerintem egyik fő oka a játék. A játszmák. Mindenki játszmázik, játszik, nem őszinte, hazudik. Hazudik a másiknak, de ezzel csak saját magát csapja be. Felesleges köröket futunk, játszmázunk. Mi sem tudjuk az okát, hogy miért csináljuk. Hazudjuk az érzelmeket, hazudjuk az öleléseket, hazudjuk a csókokat. Félünk. Félünk az egyedülléttől, félünk a magánytól. Félünk, hogy magunkra, magunkban maradunk. Nem merünk egyedül létezni, a saját gondolatainkat félünk meghallani. Egy darabig lehet játszani. De nem érdemes. Az őszinteség mindig kifizetődő. Főleg megnyugtató. Legtöbbször talán attól félünk, hogy mit szól a másik, mit szól a család, mit szólnak a barátok. Nem akarunk senkit megbántani. Háttérbe kerülünk a saját életünkben.
Aztán egyszer csak történik valami. Vagy kívül, vagy belül. Elkezdünk máshogy érezni, máshogy viselkedni, máshogy gondolkodni. Megváltozik valami. Nem biztos, hogy tudatos, nem biztos, hogy érzékeljük egyből. Egyszer csak tetten érjük. Rádöbbenünk. Szinte sodródunk az árral. Aztán talán felismerjük, vagy csak úgy hagyjuk, hogy megtörténjen. Nem érdemes ellenkezni. Túl kell lépni, haladni kell, menni kell, folytatni, élvezni, egyre inkább tudatosan. Ezem az úton nem szabad megállni.

kávé

Boltban

Egyéb kategória / By

Boltban

− Most csak ezt a kávét kérem. Bocsi, inkább mégis vinnék egy nagyobbat, egy kilósat, lehet?
− Persze, nálunk mindent lehet.
− Egyébként hogy vagytok?
− Jól, köszi! Minden rendben.
− Tényleg?
− (Furcsa fintor) Nem, de mára megtanultunk jól hazudni.

kovász

A kovász

Egyéb kategória / By

A Kovász

Már régóta tervezem, hogy írok a kovászról, a kovászolásról. Nagyjából tizenöt éve kezdtem el kenyeret sütni, akkor élesztőmentes kenyeret kellett sütnöm egyik gyermekem diétája miatt. Sok landolt a kukában. Egy idő után elkezdtem élesztővel kenyeret sütni. Szép és finom kenyerek voltak, igazán ropogós héjjal, ahogy szeretem. Nagyobb kihagyás után visszatért az életembe a kenyérsütés, de már kovásszal. Elkészítettem az első kovászomat. Fantasztikus érzés volt vele dolgozni, és látni, ahogy egyre érettebb lesz. Sajnos nem gondoskodtam róla megfelelően nyáron, ami egy panellakásban könnyen megeshet a hőségben. Készült még egy kovász, neki már neve is volt. Rózi, Róza. Költözéskor sajnos őt is elvesztettem, tönkrement. Nyár végén kaptam egy kedves ismerősömtől kovászt, most azzal sütök. Persze őt is Rózának neveztem el, anyai nagymamám tiszteletére, aki Rozália volt. Hogy miért éppen róla neveztem el? Tíz gyereket neveltek fel, édesanyám a hatodik a sorban. Mesélt a kenyérsütésekről. Tizenkét emberre kenyeret sütni nem kis feladat. Teknőben dagasztották, kemencében sütötték. Emlékszem, amikor még gyerek voltam, ahol laktunk volt egy kemence, és a környékbeli családok ott sütötték meg a kenyerüket, bucikat. Az ízére már sajnos nem emlékszem, de biztosan finomabb volt, mint amit most én sütök az elektromos sütőmben. Amikor kenyeret sütök, mindig eszembe jut a nagymamám. Képzeletben visszamegyek a konyhájába, leülök a sparhelt mellé, és figyelem, ahogy tesz-vesz. Ahogy kézidarálón ledarálja a kávét, és kis lábasban törökösen megfőzi. Ahogy sodorja a tésztát az ebédhez, és háromujjnyi csíkokat vág belőle, és ráteszi a sparheltra, hogy megpirítsa nekem. Hallom a nevetését, és érzem nagypapám dohányának szagát. Kicsit megáll velem az idő.

Vízi(l)ó

Újabb verseim / By

Talán akarok majd egy tarka kesztyűt,
olyan lesz, mint az életem. Elnyűtt.
Talán akarok majd egy vízilovat,
mely visító hangon riogat, de nem simogat,
mint ahogy anyám tette, mikor láztól rózsaszirom arcom vágyta azt.
Talán kell majd nekem egy feneketlen tó is,
abba tartanám a vízilovat, és beledobálnám ami nem kell,
merüljön a feneketlenségbe örökre el.

Mosoly

Blog / By

Mennyit jelent egy mosoly? Egy őszinte, szívből jövő mosoly, melyről percekig lehet beszélni. Mikor feltűnik egy közönyös világban, közönyös emberek között egy tiszta, ösztönös, szívből jövő mosoly. Aki kapja, érti a másikat, és olvas belőle. Ha odafigyel. Aki adja csak sejti talán, hogy mit okozott ezzel a másiknak. Ajándék ez mindkét fél számára. Aki észreveszi, értékeli és napokig ebből él, azután elteszi mélyen a szívébe.
Két lélek hangtalan beszélgetése ez.

csend

Csend

Újabb verseim / By

Nincs több könnyem, elfogyott.
Belém fojtotta utolsó mozdulatod,
mellyel végérvényesen leráztál magadról,
mintha csak kellemetlen bogár lennék
egy nyár esti alkonyon.
Nincs több szó mit neked mondanék,
csak a fájdalom maradt, mely minden lépésnél
emlékeztet arra ami volt, s ami lehetett volna.
Nincs több válasz,
s kérdés sem maradt.

Garázs

Egyéb kategória / By

2020. január 6.
Fázósan húzom össze magamon a kabátot, amint kiszállok az autóból az irodaház mélygarázsában. Új év, új lendület, új célok. Negyvennyolc órával ezelőtt még koktélt kortyolgattunk csodaszép feleségemmel a Bahamákon. Szeretnék már gyerekeket, de ő azt mondja, még élvezzük az életet kettesben. Utazzunk.

– Jó reggelt! – köszön rám a portás – lemossam a szélvédőjét uram? – kérdezi kicsit bátortalanul.
– Igen, ráférne. – kezébe nyomok egy kis pénzt. Szemlesütve elveszi. Időnként megkérdezi, olyankor mindig igent mondok rá. Már két éve dolgozik nálunk, de még a nevét sem tudom. Egyidősek lehetünk. A lifthez érve látom, hogy érkezik egy kollegám, őt is megkérdezi. Tartom a liftet – karácsonykor gyereke született- mondja a kollegám. Hogy telt a szabadságod? –kérdezi.
Apa lett? Fut át a gondolat az agyamon, és kicsit irigykedve nézem, amint a kukákat húzza a kijárat felé.
Délután tiszta autó vár, nem csak a szélvédőt mosta le. Bemegyek a kis portásfülkébe, a felé nyújtott pénzt szabadkozva, de elteszi.
– Hallom apa lett. – Arca felragyog, és egy képre mutat az asztal felett.
– A hercegnőm. – A képen hárman vannak, felesége karjában a kicsivel, ő pedig mindkettőt átölve bástyaként áll mögöttük. A kitűzőjén látom a nevét, Zsoltnak hívják. A képről sugárzó boldogság szinte arcon csap.

2021. január 6.
Fázósan húzom össze magamon a kabátot a mélygarázsban. Új év, új lendület, új célok. A portásfülkébe lépve új képet látok a falon. Egy csodaszép kislány a szülinapi tortával, Zsolt a családját ölelve bástyaként a háttérben.
– Jó reggelt! – köszönök álmosan.
– Jó reggelt, és boldog új évet! Ezt a szendvicset neked küldte az asszony, veregeti meg a vállam. Ma te viszed ki a kukákat.

Korszak – váltás

Blog / By

Ha vége van egy korszaknak az ember életében, vajon azt meg kell gyászolni, úgy ahogy egy kapcsolat végét meggyászoljuk? Mi történik, ha véget ér a kamasz kor, a középiskolás kor, vége a magányos éveknek, a szingliségnek? Mennyi átmenet van a két állapot között? Van egyáltalán átmenet? Gondolkodunk-e egyáltalán ezeken a dolgokon? A változás, amit a másik megjelenése hoz az életünkbe, milyen hatással van ránk, mit változtat meg bennünk? Ilyen és ehhez hasonló kérdések kavarognak a fejemben, ezekre keresem a választ. Ha az ember lánya sokáig van egyedül, azt csinál, amit akar, és általában akkor, amikor azt akarja. Meg van a szingli élet előnye. Azt mondják, az ember minél tovább van egyedül, annál nehezebb valakit beengedni az életébe. Én kiélveztem a szingli lét előnyeit, élveztem a szabadságot, az önállóságot. Közben volt időm és energiám magammal foglalkozni, fejlődni. Legbelül vágytam arra, hogy legyen egy férfi mellettem, hogy legyen, akivel megoszthatom az élményeimet, a gondolataimat, vagy akár a vacsorámat, és aki kicseréli a kiégett izzót a lakásban, és amikor kell, megmondja a tutit. Az életem beállt egy ritmusra, munka mellett több más dologgal is foglalkoztam, mindig megtaláltam azt a tevékenységet, ami kikapcsol, örömet okoz. Rajzolás, írás, új ismeretek elsajátítása, barátokkal eltöltött idő, mozgás. Néha eszembe jutott, hogy a sok elfoglaltság mellé hogy tudnék beilleszteni egy randit, egy kapcsolatot. Mikor olyan jelentkező volt, ezeket a kártyákat ki is játszottam. Valahogy nem tudtam időt szakítani rá. A 2020-as „világjárvány” mindent megváltoztatott a világban, mindenki világában. A karantén, a bezártság mindenkire máshogy hatott, minden ember másként reagált rá. Szerintem sok pozitív hatása is volt. Összehozott embereket, átformálta a gondolkodásunkat. A személyes találkozások, kapcsolatok felértékelődtek. Lelassult sok minden. Bennem is változtak dolgok. Amikor tavasszal egy férfi találkozóra hívott, itthon hagytam minden addigi elvárásomat, elképzelésemet. Valami oknál fogva nem az idealizált kép lebegett előttem, hanem elhatároztam, hogy rá fogok figyelni. Figyeltem a hangját, a mozdulatait, ahogy a szavakat használja. Második alkalommal bevitt az erdőbe, szó szerint. Jött a következő találkozó, a következő lépcsőfok. Haladtunk szépen fokozatosan előre. Néha csinálok, vagy mondok olyan dolgokat, amin utólag elcsodálkozom, vagy a fejemhez kapok. Ez én lennék? Ezt most miért így kellett? Nem ismerek magamra. Néha még kísért a múlt, a régi minták. Nem is olyan egyszerű játék ez. Megismerni valakit, és megmutatkozni a másiknak.

fotó:pinterest.com

zuhanás

Zuhanás

Blog / By

Zuhanás

……és egyszer csak el kezdesz zuhanni. Azt gondolod ez szörnyű, zuhanás megint. Pedig zuhanni nem csak lefelé lehet. A zuhanás történhet felfelé is. Elhagyod azt a helyet, azt a helyzetet, amiben addig voltál. Valami, vagy valaki kitaszított belőle, de lehet, hogy te magad voltál. A lényeg, hogy elindultál. Zuhansz. Az irányt nem tudod, csak később, mikor megérkeztél, vagy legalábbis megálltál egy pillanatra.

Somlóhegy

Vénasszonyok nyara

Blog / By

Vénasszonyok nyara

Csendesebb lett a világ, szeptembert írunk. Mintha lelassult volna. A nyárban elfáradt minden és mindenki. A hajnalok és esték már hűvösek. Napközben a hőmérő még nyarat mutat, de kifinomult orrom már érzi az ősz jellegzetes illatát. Lépéseim lelassultak, mintha azzal is kicsit késleltetném az időt. Ki akarom élvezni minden percét a nyárutónak. Délután beszedtem a ruhákat a szárítókötélről. Ahogy hajtogattam a nappaliban, némelyiket az arcomhoz emeltem és mélyen beleszagoltam. A napon száradt ruha illatával egyik parfüm sem ér fel. Ezt tettem a fehér kis nyári sálammal is. Szeretem ezt a sálat, véd a tűző naptól, és nyár estéken mikor borzongósra hül a levegő, vagy lengedez a szél, lágyan védi bőrömet. Ahogy arcomhoz szorítottam és mélyen beleszagoltam, nem a mosószer, vagy az öblítő, és nem is a parfümöm vagy a napon száradt ruha jellegzetes illatát éreztem, hanem fű szagot. A hétvégi kiránduláson ezt terítettem le a fűre, mikor az eget kémleltük. Emlékezetes nap volt. A hegy méltóságteljesen állt előttünk. Utazásaim során eddig csak messziről, a főútról csodáltam. Mindig érdekelt milyen lehet fent, milyen lehet rajta sétálni, milyen lehet ott az élet. Most eljött a pillanat, amikor megismerhetem, választ kaphatok a kérdéseimre. Tudom, egy nap ehhez kevés, de mégis. Említettem az utazásaimat. Ezen az útvonalon két barátnőmhöz utazom, utaztam. Az egyikhez nem kellett elmennem a hegyig, de a leágazásig ismerős érzések jöttek. Emlékezés, mely fájdalmas, mert már nincs, és hálás, mert volt. A másik barátnőmhöz utazva elmegyek a hegy előtt. Megilletődve álltam a hegy szoknyáján, és kíváncsian, teljes nyitottsággal vágtam bele a felfedezésbe. Megpróbáltam magam mögött hagyni mindent. Nem mindenhol volt könnyű az út. Néhány helyen az erdő illata visszarántott, és amilyen mélyen csak tudtam magamba szívtam. Egy helyen kiérve az erdő hűvöséből csodás panoráma tárult elém. A párás levegőben ott volt a távolban a Káli medence. A méltóságteljes Badacsony, a kacér Hegyestű és a többiek. Visszafogtam kitörni készülő könnyeimet. Próbáltam megvizsgálni az érzéseimet. Oly régen voltam már ennyire természet közelben, a határtalan panoráma, a táj szépsége, az ősz nyugodtsága meghatotta lelkemet. A Káli medence látványa pedig a veszteségre emlékeztetett. Megkapó, megindító volt az egész. A vezetőm a hegyen nőtt fel, mindent tud róla. Olyan rajongással beszélt róla, hogy feltettem magamban a kérdést, hogy nekem van-e ilyen hely az életemben, ami ennyire sokat jelent. Mintha megérezte volna a gondolatomat, tőle is elhangzott a kérdés. Nincs. Hogy ennek mi az oka, nem tudom, lehet az, hogy Nyilas jegyben születtem, és a symbolon kártya szerint a Nyilasnak nem ér le a lába a földre. Ennek okán nem is tud gyökeret ereszteni. Talán nem is kell okot keresni. Végig mentünk a hegy gerincén, nem néztem az időt, gyomrom sem jelezte annak jelentős múlását. Megnéztük a hegynek azt az arcát, melyet a főútról annyiszor láttam már. Visszafelé a kilátónál leheveredtünk a fűbe, és hanyatt fekve az eget néztük, majd behunyt szemmel befelé figyeltem. Éreztem a Föld energiáját, megtartó, stabil erejét. Ahogy egyre jobban ellazultam és beleengedtem magam a pillanatba, kezdtem érezni azt, hogy befogad a hegy. Ahogy álltam a nappaliban és a fehér sálamba fúrtam orromat, nyugalom áradt szét a testemben.
Ez a kirándulás nem csak a hegy megismeréséről szólt, sokkal inkább utazás volt önmagamba, lelkem legmélyébe. Néha fizikailag is meg kell mászni a hegyet, hogy meglássuk a bennünk lévő akadályokat.