Az emlékezés édes-keserű virága ült mellém a kertben.
Együtt néztük a lehulló leveleket, a húzó vadludakat.
Nem volt a szívemben keserűség, csak hála és csendes szomorúság.
Később bejött velem a házba.
Meggyújtottam a mécseseket és tüzet raktam a kályhába.
A sarokból figyelte a mozdulataimat.
A tűz mellé telepedtem, odajött és lassan átölelt inda-karjaival.
Lágyan simogatott, és tüskéit húsomba vájta.
