Vívódás – egy szingli gondolatai
Az élethez kell némi bátorság, de lehet, hogy sok bátorság kell. Ha sok csalódás ér a kapcsolatokban, előbb utóbb behúzódsz a csigaházadba, és onnan figyeled a világot. Biztonsági játékos leszel, a lehető legkevesebbet akarod kockáztatni. Ez azzal jár, hogy kizárod magad, elzárod magad a lehetőségtől. Nem akarsz újra sérülni, nem akarsz újra elesni, és aztán megint talpra állni. Óvatosan kezeled a közeledőket, sőt előfordulhat, hogy akiket régóta ismersz is átsorolod a „jobb távol maradni tőle” kategóriába. Megeshet, hogy úgy érezted találtál egy barátot, egy jó barátot, egy havert. Legbelül örültél, hogy végre valami jó is történik, hogy végre valaki érdek nélkül csak úgy keresi a társaságod, hogy az embert és nem a nőt nézi benned. Aztán legtöbbször jön a hidegzuhany. Felébredsz. Nő vagy! Állsz a tükör előtt, nézed az arcodat, és azt kérdezed attól, aki visszanéz rád, hogy mégis mi a fenét gondoltál? Már megint naív voltál. Kérdőre vonod, és számon kéred. Megígérteted vele, hogy ez volt az utolsó, többet nem lesz ilyen. Óvatosabb leszel, kevesebbet mozogsz emberek között. Megbecsülöd a régi igazi barátaidat, akik egyre kevesebben vannak, számolásukhoz elég az egy kezed. Megesik, hogy cinikusan bánsz pár emberrel, és szúrsz is, mert közben tüskéid lettek. Eleged lett, mert látod a szándékot, mert akkor még érzékszerveid éberen óvják a lelkedet. Éber vagy és figyelsz, leginkább menedékből. Már nincsenek illúzióid, a remény is lassan elalszik benned. Feladod. Jól van ez így, ahogy eddig is volt. Egyedül. Egyedül a világ ellen. Egyedül a viharokban, egyedül örömben, bánatban. Ezt már ismered, megszoktad, biztonságos. Nem érhet csalódás, nincs aki megbánt, nincs aki sértéseket vág a fejedhez, nincs aki a sárba tapos. Élsz így egy darabig, aztán a lelked lázadni kezd. Tudod valahol hogy ez így nem jó. A feltett kérdéseidre azonnal válaszolsz, igazolod magadnak a jelen állapotod, de egy részed továbbra is lázad. Egyre nagyobb teret hódít benned. Előbb-utóbb meggyőz, hogy bújj elő a menedékből, hogy élj újra. Remélj és bíz. Mert mégis mi történhet? Legfeljebb megint fájni fogsz, már azt is ismered, és tudod, hogy azt is túléled, abból is kigyógyulsz, mint eddig már oly sokszor. Esélyért könyörög benned az a részed, és győzni fog. Akkor megint kilépsz az ajtón, és esélyt adsz magadnak és a másiknak. Eldobsz minden elvárást, mert már mindent feladtál. Megéled a napjaidat, megéled a pillanatokat. Közben ezer kérdés kavarog a fejedben. Néha újra érzed a gyomrodban azt a különös érzést, amihez hasonlót gyerekkorodban is éreztél, mikor valami rosszat csináltál, és tudtad, hogy következménye lesz. Hasonló, mint mikor keveset tanultál a dolgozat vagy a felelés előtt. Hasonló, mint mikor az első randira készültél. Olyan érzés, ami néha jó és néha rossz. Ha megmarad a gyomrod tájékán, akkor jó, ha azt érzed, hogy közelít a torkod irányába, az már nem jó. Akkor besokalltál, túl aggódod, túl gondolod az egészet. Sokkal óvatosabb vagy, már nem adod ki magad olyan könnyen. Megfigyelő állásponton mozogsz, az érzelmeidet próbálod kordában tartani, figyelsz minden apró jelre. Próbálod a másikat olyannak látni amilyen valójában. Megengeded neki, hogy megmutassa magát, de te még mindig fedezékben vagy. A kérdések sokasodnak, gyakorlatiasan próbálod kezelni, kételkedsz, benne is, magadban is. Keresed a hibát, igazolásra vágysz, hogy miért ne. Állandó harcot vívsz magaddal. Hullámvasúton utazol. Reménykedsz, hogy hátha, de közben legyintessz is, nem akarsz újra sérülni, ezért inkább visszahúzódsz kicsit. Próbálsz minél tovább kívül maradni, hogy bármikor visszavonulhass feltett kezekkel, hogy bocsi, nem ilyen lovat akartam. Mert már pontosan tudod hogy mire vágysz. Legbelül már minden kérdésedre megvan a válasz. Az lesz az igazi, amikor már nem lesznek kérdések. Amikor már természetes lesz minden, amikor ösztönből működsz, mert minden porcikád érzi a biztonságot. A félelem nyüszítve vonul vissza valami nagyon mély zugba, mert látja, hogy itt neki már nem terem babér. Akkor tudni fogod, hogy megérkeztél, hogy hazaértél, otthon vagy. Bizalom és feltétel nélküliség, ezek lesznek az alapszavak. Kérdőjel sehol sem lesz. Látod a másikba saját magad, és úgy viszonyulsz hozzá, mint magadhoz, mert már tudod, hogy magadat kell a legjobban szeretni.
